.......visszalépés
                         Anyák napi zászlóbontás.
                 Az új szervezet a szülői szeretet erejével akar
                    előre hozott
választásokat kikényszeríteni




















A bazilikánál tegnap megalakult a Bátor Anyák, Bátor Szülők Szervezete Morvai Krisztina vezetésével. Az alapítók a szülői szeretet erejével akarnak előre hozott választásokat kikényszeríteni, és a politikai elit felelősségre vonását is sürgetik.

Néma csendben mintegy fél ezren emlékeztek a Szent István-bazilika előtt azokra a gyermekekre, akik az év egyik legszebb ünnepén már nem köszönthetik fel édesanyjukat. A Magyarországi Jogsértettekért Egyesületet olyan édesanyák alapították, akiknek a fiai sohasem térhettek vissza a szülői házba a szocialista hadsereg kötelékéből. "Ezek az édesanyák már tanúsították bátorságukat, mert a kíméletlen diktatórikus viszonyok között is választ akartak kapni a miértekre. Nem elégedtek meg a hatalom cinikus válaszával: túl sokat tudott a fia. Ezek a szülők megtapasztalták a hatalom arcátlanságát, a tehetetlenség érzését fiuk elvesztésekor, de úgy döntöttek, hogy segítenek azokon a társaikon, akik most élik át azt a kínt, amelyet a legfontosabb értékek, a család, a lakóközösség elvesztése jelent."

Ezekkel az elismerő szavakkal kezdte beszédét Morvai Krisztina. Szerinte ma Magyarországon nem a bal- és a jobboldal harca zajlik, a küzdelem az emberekért folyik. A törésvonal a hazájukért tenni akarók és a szülőföldjük iránt közömbösek vagy azt éppen utálók között található. Két emberkép feszül egymásnak, az egyiknek lételem a közösséghez tartozás, és Isten által teremtett lényként tekint önmagára. A másik az individuumot tartja kizárólagosnak. A mostani hatalom Morvai Krisztina szerint az utóbbiak mintájára új proletariátust igyekszik létrehozni. Ezért bezárja a falusi kisiskolákat, megszünteti a vasúti szárnyvonalakat, elveszi a termőföldet, hogy a városokba kergesse, gyökértelenné tegye az embereket, kiszakítsa őket a megszokott közösségükből. Magyarország válaszúton áll, tovább halad a gyarmati sorba süllyedése felé, vagy független, erős európai országgá válik.

Pozsár Jánosné, a Magyarországi Jogsértettekért Egyesület alapítója előre hozott választásokat sürgetett. "Ha örökséget akarunk adni gyermekeinknek - mondta -, békésen vissza kell szereznünk ellopott hazánkat."

Wittner Mária levélben köszöntötte az új szervezet alapítóit. "A gyermek világrajövetele minden gyötrelmével és fájdalmával együtt egy isteni kinyilatkoztatás csodája" - írta üzenetében az egykori '56-os halálraítélt. Hozzátette: vannak politikusok, akik emberi életekkel kufárkodnak, s ezt politikai hatalmuk megtartása érdekében teszik. Wittner Mária levele végén számvetésre szólított, és megjegyezte: "Csak átutazók vagyunk a földön, ahonnan úgy megyünk el, amint érkeztünk, csak nem olyan ártatlanul."

Sándor Csilla