.......visszalépés

 
      A magyar nép fiai, a gigantoszauruszok kései utódai?

A magyar nép, és ezalatt én csak és csakis a magyar etnikumot értem egy keményen elfajzott emberfajta, akiben teljesen kiveszett az önvédelmi reflex, aki a békét keresi akkor is, ha már a hátán vágják röhögve a fát, vagy  - lehet, hogy egyszerűen annyira gyáva, hogy inkább megmagyarázza magának, hogy messze van még a nyaktiló, semmint, hogy keményen pofánvágná egyre szaporodó ellenségeit. Mert azok bizony szaporodnak. Ott terjed legjobban a fekély, ahol gyenge az immunrendszer. A magyar etnikum immunrendszere pedig gyakorlatilag nulla. A fekély viszont burjánzik és sokszínű.
Zsidó, cigány, tót, oláh és szerb, mind arról álmodozik, hogy ez a gyenge, az el nem követett bűnökért is bocsánatot kérő, az ellenségeit a testvérénél jobban becsülő, létjogosultságát e világban már rég meghaladott nép (magyar etnikum) távozzon e árnyékvilágból. A magyar  hagyja, hogy mindenét elvegyék. Mintegy 85 esztendő kevés volt ahhoz, hogy elrabolt országát visszaszerezze, sőt még arra sem tellett, hogy kiálljon a gúnyhatár mögé került testvérei érdekében. Még olyan is van - e nép öngyilkos bódulatából adódóan, - aki a magyarországi országrabló cionistákat részesíti előnyben az erdélyi testvéreinkkel szemben. Ezen elkorcsosult szellemiségű, végnapjait élő nép nevetve, és egyben mindig okoskodva, hagyja, hogy mindenét eladják, (még unokái jövőjét is). Még segédkezet is ad hozzá, beszavazza a parlamentbe ellenségeit, majd teljes passzivitásával nyújt támogatást saját kifosztásához. Hagyja, hogy a verejtékes munkájából eltartottak leöljék, terrorizálják, és ahelyett, hogy gatyájukba rázná a senkiházi rablógyilkosokat, attól retteg, hogy valakik, (akik egyébként senkik!) nehogy lefasisztázzák.
Nos milyen is ez a nép? Hülye? Gyáva? Megalkuvó? Passzívan abban hisz, hogy majdcsak lesz valahogy? Hogy nem egy kemény harcos nép, mint állítólag ősapái, az bizonyos. Egyébként mindegy. Én azt gondolom, hogy a magyar etnikumot meghaladta az idő. Elöregedett, mint etnikum, elgyengült, betegségek gyötrik, és megérett a halálra. Kihalás előtt áll, mint annak idején a gigantoszauruszok, akikről egyesek azt állították, hogy azért voltak eleve pusztulásra ítélve, mert az idegrendszerük ingerszállító képessége olyan lassú volt, hogy nem vették időben észre még azt sem, ha egy vadállat leharapta a lábukat. A magyar etnikum sem vesz észre semmit. Passzivitásával odáig megy, hogy lassan már az egész testét hagyja lerágni, és még mindig vár. Lehet, hogy már régen késő, és a kihalás elkerülhetetlen.
(filantrop)
                     Alkalmas-e a magyar etnikum a túlélésre?


Vesztésre állunk az információ-háborúban!

Magyarországon a magyarellenes erők legfőbb támasza, (és életben-tartója is egyben) a magyar cionbolsevista dezinformáló hálózat, az antimagyar TV csatornák, az antimagyar napilapok, de legfőképp az agymosó bulvársajtó. Működésük hatékonysága megkérdőjelezhetetlen, hiszen sokat szenvedett népünk kevésbé tájékozott tömegei is nagy lelkesedéssel fújják a cionbolsevista nótát, miközben felemelt fejjel és büszkén masíroznak a vágóhídra. Ma már nem kulturált dolog bunkóval irtani a magyart, a módszerek finomodtak, XXI. századbeli Hi-Tech módszereket alkalmaznak. Sátáni erők támadják a magyar etnikumot, és ehhez a leghatékonyabb eszköz - a dezinformáció. Önvédelmi háborúnkban, egy modern információ-háborúban, jelenleg egyértelműen vesztésre állunk.

Nézzük meg a kérdést mélyebben. Mi lehet a véleménye egy félretájékoztatott, a magyarországi belpolitikai eseményeket RTL-Clubból ismerő honfitársunknak
                  a.a cigánybűnözésről?
                     Honfitársunk logikusan csak arra gondolhat, - nem ismerve a valóságot - hogy ilyen
                     nincs, nem lehet általánosítani, ne legyünk rasszisták.
                  b.A Magyar Gárdáról?
                     Honfitársunk ismét logikusan közelíti a kérdést, és azt mondja, minek a „turbó-
                     magyarkodó”(mert ezt így hallotta kedvenc TV.jében) gárda, hiszen van rendőrség.
                 c.A TV székház ostromáról?
                    Igenis keményen kell bánni a „futball-huligán” randalírozókkal. Lehet, hogy holnap az én
                    autómat gyújtják fel.
                 d.A kormány teljesítményéről?
                    A szélsőségesek szidják csak a kormányt, még a Vágó is azt mondta, hogy mindenért az
                    Orbán a felelős.

És folytathatnánk a sort, de nem érdemes.

Van-e ugyanakkor a kemény - apartheid típusú - rasszizmus elnyomásának küszöbén lézengő magyar etnikumnak ellenszérum a kezében? Mivel tud védekezni? A teljes megsemmisülés elkerülése érdekében előszöris az információs rabságot kellene felszámolni, először is ki kell törni a dezinformációs ketrecből.
Talán a Hír TV, az Echo TV a megoldás? A Magyar Nemzet, a Magyar hírlap? A rossz hír az az, hogy mindezeket az orgánumokat csak és szinte kizárólag csak a magunkfajták nézik-olvassák, a „turbó magyarkodók”, a „nácik”, a „fasiszták”. Hiszen országosan nem is lehet nézni ezeket a csatornákat.
Felmerül a kérdés, a TV-e a megfelelő megoldás? Indíthatunk magyar önvédelmi TV-t is, a kutya sem fogja nézni, hiszen „Barátok közt” megy az RTL-en. Újságokat is indíthatunk óriási költségekkel: „Magyar Világ”, „Magyar fórum”, „Nemzetőr”, „Új Idők”, „Magyar Jelen” stb, amely újságokat, ha négykézláb állunk, meg is találjuk az újságosnál alul a mosogatórongy mellett. Senki, csak a magunkfajták olvassák ezeket a lapokat. De még Magyar Nemzetet is csak kevesen, mert ragaszkodnak az 1970 óta megszokott „Népszabihoz”.
Milyen sok pénz megy el ezekre a TV-kre és lapokra. Persze külön külön, mert együtt itt a jobboldalon csak kevés dolog megy.

Ebben a nagyon komoly és bizony vérre menő információháborúban ezek nem hatékony fegyverek. Ennek egyetlen oka az, hogy nem tudja a jobboldal eljuttatni az információkat az átlagos, a közügyekben szinte egyáltalán részt nem vevő,de egyébként tisztességes magyar emberekhez.

Olyan fegyvert kell megalkotni, ami akarva-akaratlanul eljuttatja az igazság-információt a halandóhoz. Ehhez három megoldást tudok, ha valaki tud még írjon!
Az első a szórólap. Teljesen személyes, de sajnos mindenkinek tele van már vele a hócipője.
A második az ingyen újság. Ezt szívesen veszik el az emberek (mert ingyen van), de sok ember már fenntartásokkal olvassa, hiszen, mivel semmi sincs valójában ingyen, keresik benne a propagandát, amiért megéri. Nem bíznak benne, és drága is. A harmadik, amit egyetlen járható útnak tartok, az az óriásplakát. Ezt, mivel kiböki honfitársunk szemét, elolvassa, ha akarja, ha nem. A különféle nemzeti honlapokon nagyon sok kifejező, félre nem érthető, mély igazságtartalmú információt hordozó plakáttervek vannak.

A magyar érzelmű nyomdászok támogatásával, plakáttervező nemzeti érzelmű munkacsoportokkal véleményem szerint meg lehetne törni a dezinformáló túlerőt.
(filantrop)