
Kordondemokrácia
A mai magyar valóság a kormányzati arrogancia és erőszak valósága. Magyarország államformája a Kordondemokrácia. Nos most nem a „randalírozó csőcselék” erőszakosságáról szólok (ugye erőszak erőszakot szül, ne keverjük össze a kormány erőszakos akcióit a nép erőszakos reakciójával!), hanem azoknak az erőszakosságáról, akiknek egyetlen dolga lenne a nép szolgálata. Valamikor a nép szolgái nagyrészt a művelt arisztokráciából kerültek ki. Kulturált, több nyelven beszélő, a gyermekkori neveltetés által megszerzett „von Haus aus” intelligenciával rendelkező emberek voltak. Legfőbb sajátosságuk a nemzet iránti elkötelezettség volt. A kommunista 50 év, azután a „munkás-paraszt” hatalom világa ezt kiirtotta. Műveletlen, rosszindulatú, aljas, hazug, és főleg nemzet-ellenes „nép-szolgák„ vették át a hatalmat csalásokkal, az ellenfelek egyszerű likvidálásával. A fortélyos félelem igazgatott helyettük. Nos ezek a szolgák, tudniillik a miniszterek, itt maradtak a nyakunkon 17 évvel azután, hogy az oroszok kivonultak. Minden változatlan. Azaz mégsem. A helyzet annyival rosszabbodott, hogy ma már ezek - már maguk által is beismerten hazug csalók, akiket a nép nem arra hatalmazott fel, hogy csaljanak, hazudjanak és, hogy évekig ne csináljanak semmit - milliárdosokká váltak. A nép milliárdos szolgái! Micsoda paradoxon!! Az egyik leggusztustalanabb figura ma ezek közül Veres János, a pénzügyminiszter (miniszter?), aki a fizikai erőszaktól sem riad vissza. Belefejel a kamerába, fellöki a riportert (arrogáns, erőszakos, agresszív, idegbeteg ?), majd letagadja a nyilvánvalót (hazug, aljas, rosszindulatú). Megkockáztatom, hogy vezetői alkalmatlanságáról is tanúbizonyságot tett, mert a konfliktustűrő képessége nulla. Valószínűleg uralkodni sem tud magán, és attól tartva, hogy bever egyet a riporternek - kéri, hogy 5 méternél ne menjenek közelebb hozzá. (Persze attól még lerohanhatja a riportert!) Nos, ezt a falusi kocsma szintjét megtestesítő „felsővezető” (és elnézést kérek a rendes csendben lerészegedő intelligens kocsmai uraktól) kezébe van letéve Magyarország pénzügyi jelene és jövője. Felmerül a kérdés, hogy kiből is lehet miniszter Magyarországon? Kell hozzá szakértelem, megfelelő végzettség? Veres János végzettségét nem ismerem. Bár már kiderült a szocialista kordondemokrácia néhány felsőszintű „szolgájáról”, hogy azon kívül, hogy jó elvtárs, semmihez sem ért (mint régen). A szakértelem pedig tudtommal a tapasztalat függvénye. Ma a pénzügyminiszterséghez elegendő egy Tsz főkönyvelői tapasztalat, amivel Veres kétségkívül rendelkezik. A szolgálat azonban meghatározott emberi tulajdonságokat is megkövetel, pl. alázatot, tisztességet, igazmondást, a nemzet iránti elkötelezettséget, intelligenciát, és nem utolsósorban feddhetetlenséget és ezáltal példamutatást. Veres János rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal? Alázatos ember nem agresszív. Tisztességes ember nem vesz részt egy csalással hatalomra jutott kormány ámokfutásában és nem osztogat pénzt a családjának és a régi haveroknak a köz javaiból. Igazmondó ember nem tagadja le a nyilvánvalót, tudniilik, hogy szándékosan lökte el a riportert. A nemzet soha sem tapasztalt mértékű eladósítása pedig minden, csak nem felelős, nemzet iránti elkötelezettség. Egy intelligens, megfelelő IQ-val rendelkező miniszter, ugyanakkor, a népszavazást követően nem az agresszivitását demonstrálja, hanem lemond. Szükségeltetik még a nép szolgálatához a feddhetetlenség, persze nem csak a szolga személyében, hanem az egész pereputtyát beleértve. Egy szolgának példát kell mutatnia. Nem lehet például a gyereke maffiózó. (Vagy talán éppen a „példamutatás” által lesz azzá?)
Summa summarum, Veres alkalmatlan. Agresszív és faragatlan. El kell zavarni. Sajnos a kordondemokrácia ezt ma még nem teszi lehetővé. A népi bölcsesség azonban tudja, hogy a hazug embert gyorsan utol lehet érni.
U.i. Sajnos a fentiek a többi kormánytagra is nagyrészt igazak. Legfőképp az ideggyenge miniszterelnökre.